Osztrák Nemzeti Bank: Az ingatlanok áremelkedési üteme Ausztriában 2020 végén is erős maradt

Az osztrák jegybank a héten frissítette negyedéves hazai és nemzetközi ingatlanpiaci kitekintését. Ebből egyrészt kiderül, hogy mind a bécsi, mind az osztrák vidéki ingatlanok ára 2020 utolsó negyedévében a korábbi periódussal megegyező mértékben emelkedett. A bécsi lakások 2019 azonos időszakához képest 9.4%-kal drágultak, 2020-ban egészében átlagosan 6.7%-kal értek többet. 2020 második felében lehetett még nagyobb keresletet érzékelni, elsősorban az erkéllyel rendelkező, otthoni munkára is alkalmas vagy zöld övezetben fekvő objektumok iránt. Mindez úgy ment végbe, hogy a lakáshitel-felvételi kedv valamelyest mérséklődött és egyelőre a korábbiakhoz képest extra állami ösztönzők sem álltak a vásárlók rendelkezésére.

A közép- és kelet-európai ingatlanpiacok első félévben tapasztalható megbicsaklását nagyrészt enyhítették a második félévben bevezetett mesterséges állami intézkedések, így a támogatott hitelek és a lakásvásárlást ösztönző programok vagy egyéb kedvezmények, adócsökkentések. Ezek mértéke természetesen országonként eltért, de a 2020. áprilisi mélyponton – amely egyaránt jelentett befektetési és építési, beruházási megtorpanást – úgy tűnik, mindenki átlendült. A végleges 2020 harmadik negyedéves adatok szerint ebben a térségben a legerősebb növekedést Lengyelország, Csehország és Szlovákia könyvelhette el ingatlanpiaci árakat tekintve. Ugyan ezen országok átlagos 9.2% körüli rátája meghaladja az uniós átlag 4.9%-os értékét a harmadik negyedévben, de elmarad az osztrák 9.5%-os szinttől (végleges adat), az év egészében pedig ennél még nagyobb az eltérés. (Megj.: az értékek helyi devizában értendők, így a lemaradás euróban számítva Ausztriához képest valószínűleg ennél nagyobb.). A legalacsonyabb ütemet a tágabb régióban Lettország, Románia és Szlovénia érte el.

Bécsben a lakásárak 2020 egészében relatív stabil tendenciát mutattak, átlagosan 6.7%-kal emelkedtek, amely szignifikáns gyorsulást jelez a 2019-ben jegyzett 4.9%-ról. Az emelkedő trend a használt és új lakásokat egyaránt jellemezte.

Az ingatlanárak emelkedésének mértéke 2020-ban
Forrás: Osztrák Nemzeti Bank, Nagy Immobilien

Forrás: Osztrák Nemzeti Bank
https://www.oenb.at/Publikationen/Volkswirtschaft/immobilien-aktuell.html